A külföldi kalandorok világában, akik életüket a klasszikus indiai zenének szentelik

Európai zenét hallgatva nőttem fel, mindig elbűvölt a klasszikus zene. Az Iránból indult utazásom Indiában végződött. Teljes szívből hallgattam az indiai zenét, ugyanakkor Pakhawaj mély hangja megérintette a lelkem, és az elmém beleegyezését adta nekem – Ez az én hangszerem. Körülbelül négy hónapig maradtam Indiában. Fegyelem, kitartás, feltétel nélküli szeretet. Mit nem tanultam itt?
Ebben a kultúrában folyamatosan változtam.

A biofizika hallgatója, aki kutatóasszisztensként dolgozik egy budapesti környezetvédelmi optika laboratóriumában, és egy művész, aki olyan híres gurutól tanulja a Pakhawaj művészetét, mint Guru Pandit Mohan Shyam Sharma. Két dimenzió ugyanabban a személyben. Ez két világ, amely nagyon különbözik egymástól, mégis sajátos módon kapcsolódik egymáshoz. Az emberek akik ismernek, akik kívülről néznek rám, gyakran tesznek fel kérdéseket, különféle szintű kapcsolatot látva a bennem lévő két tér között.

Mondván, hogy a természettudományi tárgyak, mint például a fizika és a biológia, csak a laboratóriumban hasznosak, és a fizikai kérdések megválaszolásához fáj, hogy kerítés vesz körül, nem kellene megismerni minden a mögött rejlő logikát. Milyen kaotikus is lenne, ha nem lenne tudomány az indiai rága éneklés és a hangok mozgalmának hagyományos szabályaiban. Még a látható ritmusok is finoman kiszámítják a hangerőt, és a ritmus pontosan meghatározza a matematikát, tehát minden izgalma megvan.
Mindezt az elmúlt tíz évben megtapasztaltam.

Ebben az értelemben sokkal azután, születtem hogy tizennégy vagy tizenöt éves elmúltam volna, addig európai zenét hallgattam és gitárban nőttem fel az indiai zene birodalmához. Szenvedélyem volt a tradicionális művészet iránt, ezért azt gondoltam, hogy meg kell hallgatnom az Európán kívüli világ zenéjét, és így is tettem, kezdve Iránnal. Az Indiába való utazás elkerülhetetlen volt, mert valójában az iráni zene keltette fel a kíváncsiságomat az indiai zene iránt.

Amikor elkezdtem hallgatni az indiai zenét, láttam benne a mélyen gyökerező gondolatokat, a természettel való társulás örökzöld magjait, és rájöttem e zene egyediségére. Aztán elkezdtem hallgatni Pandit Nikhil Banerjee, Ustad Vilayat Khansaheb, Ustad Shahid Parvez-t és természetesen Pandit Ravi Shankar-t is ugyanazon hangszeren, különböző stílusokban. Lenyűgözött az indiai hangzás és a benne lévő zenei elegancia, ez a kapcsolat nem maradhatott egyoldalú, ezért úgy döntöttem, hogy barátkozom vele, és megismerem az utat.

Igaz, hogy kaptam egy gurut, aki a hazámban Tablát tanított, de hamarosan rájöttem, hogy ez a tanítás elenyésző kíváncsiságot váltott ki belőlem. Ez idő alatt minden más zenét elzártam magamtól és szigorú fogadalommal vállaltam, hogy csak indiai zenét hallgatok. Ez a lépés elengedhetetlen ahhoz, hogy az agyunk át tudjon állni egy ennyire más zenei mintázat megismerésére.

Olyan ember fogadalma volt ez, aki idegen földön nőtt fel, és más zenén nevelkedett fel, hogy megértse az indiai zenét. Miközben Dhrupadot hallgattam, úgy éreztem, hogy a Pakhawaj mindent elsöprő hangja, amely az énekhangok kíséretében érkezik, nemcsak az elmét, hanem a lelket is megérinti.

Koncerten Guruji-t, Pandit Mohan Shyam Sharmát láttam, aki számos kiemelkedő művészt kísért. Az első találkozónk Skype-on volt. A Gurunak volt hangszere, és a tanítvány, aki tanulni akart tőle, üres kézzel ült az órán. A Pakhwaj történetét hallgatva zavart voltam, mivel nem értettem sokminden hallott dolog összefüggéseit.

A hangszert Brahma alkotta, Lord Ganesha pedig játszott rajta az Úr Shiva Tandava táncán. A papok később a hangszert a Védák és a slókák kántálására használták. Nem elegendő a hangszert megtanulni használni, hogy az ember megtanulja bármely ország zenéjét. Meg kell érteni az ország hitét, hagyományait, kultúráját és szellemiségét. Amikor megkaptam az Indiából megrendelt hangszert, éreztem az indiai látogatás sürgősségét. Minden indiai tapasztalatom leckét jelentett számomra.
Ez az ország és Guruji megtanították nekem, hogy a tanulmányaira akkor összpontosíthat igazán az ember, ha minden mást elhanyagol.
A boldogsághoz nem szükséges az, hogy egy gyönyörű házban drága ételek és ruhák, meg parfümök között ücsörögjünk. Az igazság küszöbén állva ez nagyon megdöbbentő volt számomra. És ami még lenyűgözőbb volt, a Gurujim csodálatos egyszerűsége, alázatossága és elhivatottsága. Szívből tanított, anélkül, hogy bármilyen tiszteletet elvűrt volna cserébe.
Ez a világ lenyűgöző volt számomra.

Mindössze négy hónapig maradtam Indiában, de ezen négy hónap minden bölcsességét, amelyet ez idő alatt tanítottak nekem, tiszta szívemből átéreztem. Megtanultam a fegyelmet a Guruji-tól, láttam, milyen érzés egy célt hordozni, és éreztem azt a feltétel nélküli boldogságott, amely abból fakad, ha az ember azt csinálja amire igazán született, óriási változások mentek végbe bennem. Guruji mellett megértettem, hogy miért nem lehet megtanulni az indiai zenét egy tizenöt-húsz hallgatóból álló csoportban, és miért kell azt a Guru társaságában megtanulni. A rágák és tálák saját személyiségeinek felismerése és az általunk megértett nyelven való kifejezési módja szubjektív, a Guru tanításainak tutajával utazunk ezen a tengeren.

A pakhawaj nyelvének megtanulása nagy próbatétel volt számomra. A Pakhawaj elsősorban az istenségek dicsőítésére szolgál. A játék maga rendívül komplex. Szomorú is vagyok, hogy még nem ismerem a szanszkrit nyelvet, így a tudásom szűk határok közé szorul. Azt is gyakran szégyellem, hogy nem tudom elolvasni a Védákat és Upanishadákat, amelyek az indiai filozófia és az értékek alapját képezik. Oktatásom következő témája a nyelvtanulás, majd ezen szövegek olvasása.

Guruji nagyon korán felvitt a színpadra. Lehetőségem nyílt kísérni azokat, akik zenéjén keresztül ismertem meg a Dhrupad stílust. Guruji előadásmódja segített megérteni, hogyan lehet felismerni és kezelni a koncerteken a rágák hangulatait. Amikor ezt elmondom, a lehető legjobban tisztában vagyok a helyemmel és a megértésem szintjével ezen a területen. Nem az a szándékom, hogy értékeimet gyarapítsam hanem, hogy a zene iránti megértésem mélyebb legyen, mint a fák gyökerei.

Balázs, egy fiatal magyar ütőhangszeres, egyike azon kevés művészeknek, akik az ősi ütőhangszer, -a Pakhawaj felé fordultak, amelyet minden ütőhangszer apjaként tartanak számon. Jelenleg azon dolgozik, hogy létrehozza országa első indiai klasszikus zenei iskoláját.