Történet

Az összes észak-indiai dob atyja, a Pakhawaj, Mridang néven is ismert, mely szanszkritul dobot jelent. A Pakhawajot Észak-India legősibb ritmus hangszerének tekintik. A mitológia szerint maga az Úr Brahma hozta létre ezt a szent hangszert egy gonosz démon bőréből és véréből. Amikor Lord Shiva három ágú szigonyával legyőzte Tripurasur-t, a démont, elkezdett táncolni, így a föld remegni kezdett és széthullott, mert a megfelelő ritmus hiányzott. Az Úr Brahma leleményesen úgy döntött, hogy úgy oldja meg ezt a helyzetet, hogy összekeveri a démon vérét a Föld talajával, és lenyúzza bőrét, így megalkotva belőlük a Pakhawajot. Ezután megparancsolta az Úr Ganésának, hogy azonnal kezdjen el játszani rajta, így mentve meg a Földet a rasaatal-ba (az univerzum legalsó peremébe) való zuhanástól.
A régi időkben ezt a hangszert a Sadhu-k (hindu szerzetesek) kiegészítő eszközként használták az istenek vallásos imáinak (shlokák) kántálására. Az ősi hagyomány gyümölcseként ezek a vallási versek továbbra is a gyakorlatban maradnak, és továbbra is meghatározó elemei a Pakhawaj zenének.

A színpadon

A Pakhawaj India legősibb, ma is gyakorolt zenei tradíciójának, a Dhrupad-zenének a fő kísérőhangszere, beleértve az éneket, a Rudra vínát vagy a Surbahar néven ismert “basszus-szitárt”, mivel mély, lágy hangzása és gazdag harmoniája ideális a tiszta, kevésbé erősen díszített klasszikus indiai zenei stílusokhoz. A Sarod elődjének, a Rabaab kíséretére is használták.

A 20. században egy új hangszer, a Tabla népszerűvé vált a Khyal zene emelkedésével együtt, így a Pakhawaj zene India nagyon ritka művévé vált. Ma a Pakhawaj azonban szépen lassan nyeri vissza népszerűségét kísérő és szóló hangszerként, komplex, kifinomult ritmusos mintáinak és a meditatív hangjának tiszta mélysége miatt.

A Pakhawaj egyúttal a Haveli Sangeet néven ismert templomi műfaj fő kiegészítője volt, és a mai napig az Odissi tánc fő ütőhangszere.

Megjelenés

A Pakhawaj eredetileg agyagból készült, de manapság általában fából, főleg fekete sheesham fából készülnek, két összekötött bőrrel, amelyek mindegyike eltérő hangmagasságba van hangolva.

A fej három rétegű, kecske- vagy szamárbőrből (shagreenből) készítik. A jobb oldali bőrön egy fekete paszta van, amelyet Syahi-nak hívnak. A Syahi rizsből, szénből és vasporból készül, és körkörös mozdulatokkal lassan viszik a bőrre, rendkívüli pontosságot és hosszú gyakorlatot követelve a hangszerkészítő mesterektől.

A hangolást úgy végezzük, hogy leütögetjük az oldalsó fa hengereket (gatta), feszültséget helyezve a hevederekre (baddhi), ezzel feszítve a bőrt (puddi). Ezután a feszített bőrt nehéz hangoló kalapáccsal finomhangoljuk a kívánt hangmagasságra. A dob bal oldalát lisztből (atta) és vízből készített tészta felhordásával hangoljuk be.